SeungYoon, a főnököm ellenezte hogy Japánon kívül bárhova is menjek anyagért, amit felhasználhatok cikkeimhez. Pedig pontosan tudja ő is, hogy semmi érdekes nem történik ezen helyen, de elvárja hogy olyan újságot adjak ki a kezeim közül ami megfogja a népet.
- Sehun, utoljára mondom, nem mész sehova! ‒ a nálam pár évvel idősebb férfi, idegesen csapta le papírokkal teli aktáját a bordó asztalra. Összerezzentem a hangos puffanásra, azonban erőt vettem magamon. -
- Hyung! De, mire visszaérnék, meg lenne írva, és egyből publikálhatnánk! ‒ felpattantam a bőrfotelből, már épp készültem volna elszavalni azt a szöveget, amit otthon, szobatársammal, Taoval találtunk ki hogy biztosra menjünk a dologban. -
- Megengedem, bele ne kezdj a hülyeségeidbe...
- Tényleg? ‒ főnököm csak legyintett, majd kezébe kapva a tollat, kezdett el újra szorgosan írni a fehér papírokra. -
- Tessék, van két hét szabadságod, ha nem kaparsz össze valami türhetőt, pakolhatsz össze. ‒ felém nyújtott papíron tisztán láthatóan kivehető volt nevem, és a vállalat egyedi pecsétje. Hezitáltam. - Mi a gond, Sehun? ‒ tudtam hogy befolyásolni akar, képes rá, de most nem tud eltántorítani eredeti tervemtől. -
- Nos, semmi. Két hét múlva találkozunk, uram! ‒ ezzel lezártam a beszélgetést. Mosolyogva kaptam ki kezéből a lapot, majd rohantam is ki az irodából. -
Ahogy beértem számomra kialakított részlegre, elkezdtem összedobálni azokat a holmikat amik nagyon fontosak lehetnek munkám során.
- Hova, hova Oh fiam? ‒ Chaerin felém gurult székével, s érdeklődve figyelte, örömmel teli pakolászásom. - Kicsaptak?
- Az kéne még! Megyek Koreába.
- Menj már! ‒ hallottam hangján, hogy irigykedik, bár szívesen elvittem volna magammal, de hát önző vagyok. Egyedül szeretném learatni a babérokat. -
- Megyek is! ‒ felkaptam fekete aktatáskám, és az eddig asztalom alatt porosodó kartondobozom, amiben most már dossziék, tollak, billentyű, laptop táska és egyéb tárgyak foglaltak helyet. - Szia!
- Vissza se gyere!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése