[ 2. ]

Bőröndömet beraktam a taxi csomagtartójába, majd beszállva a hátsó ülésre, szóltam a vezetőnek hogy indulhatunk. Számomra Korea talán annyiban különbözik Japántól, hogy teljes mértékben értem mit mondanak. Amúgy meg az elképesztő nagy épületek, a megszámlálhatatlan tömegek, itt is megtalálhatóak. Azonban itt már kevésbé van hideg, de még így is fázom. Hogy nem fagytam meg eddig Japánban? 

Fejemet hátra döntöttem, ujjaimmal játszottam. Az eső halk kopogása mondhatni nyugtató volt, mégis feszült voltam. Valóban rettegtek hogy mi lesz, ha nem fogok összehozni valami értékelhetőt a két hét alatt? Muszáj lesz a legtöbbet kihoznom magamból, különben tényleg búcsút mondhatok az állásomnak.

§§§  

Kabátomat összehúztam, szemüvegem felvettem, ezeket követően pedig elindultam bőröndömmel magam mögött. Fél órája körülbelül hogy beértem a városba. Metróra szálltam, majd onnan tovább busszal mentem. Nagy volt a forgalom, pedig hétköznap van, ráadásul délután. Nem messze Szöultól elhelyezkedő Gonjiamba sietek, ott található meg az elmegyógyintézet. A gyönyörű dombok, völgyek és a kellemesen hűvös idő ellenére is, ugyan olyan ingerült voltam, mint két órával ezelőtt. Tenyerem izzadt, homlokom gyöngyözött, azon rágódtam, mi lesz velem két héten keresztül?!

A magas és széles vaskapu előtt megálltam, elengedtem bőröndöm fogantyúját, s mélyen meghajolva üdvözöltem az őröket. Irataimat átnyújtottam, eközben elbeszélgettem a másik dolgozóval, kinek talán jobb kedve volt mint nekem. Pedig aztán nem lehet valami szuper tíz fokban kint álldogálni. Nem volt sok macera, hamar beengedtek a tágas udvarba. Jobban szemügyre véve, nem volt valami nagy durranás, holott a betegeknek valamilyen szinten jól kéne éreznie magát itt. Pár padon, néhány elszórt fán és kukákon kívül mást nem volt megtalálható. 

Nem voltam olyan hangulatban, hogy tovább elemezgessem min kéne javítani, szóval inkább elindultam az épület bejáratához. A mohás lépcsőn, sáros lábnyomok jelzik hogy ma már járkáltak kint, azonban szakad az eső már tegnap óta. 

- Jó napot! ‒  amint betettem lábam az intézménybe, megpillantottam a portást. A fiatalnak kinéző fiú, hamar észrevette ittlétem, így miután viszonozta meghajlásom, érdeklődni kezdett felém. - Taeyeon főnővért keresem.

- Hm, mi ügyben? ‒  csomagomat egyik kezébe kapta, majd előre invitált a hosszú folyosón. Kezeivel hevesen gesztikulálva mesélt a régi falakról, s azok történeteiről. Élvezem, hogy ennyire megbízhatónak tűnök, mármint, sose kételkedett bennem senki, véletlenül se gondoltak arra hogy talán bántani fogom őket. Nos, a megnyerő külső és első benyomás csodákra képes! - 

- Egy Japán újságíró cég egyik dolgozója vagyok, publicisztikával foglalkozom, azért is jöttem ide, hogy írjak az intézményetekről.

- Megengedett? ‒  felém fordult, mikor a lifthez értünk. Karikás szemei alatt, halvány pír terült el. Mosolya barátságosan hatott, megmelengette szívem, annak ellenére hogy nem kedvelem ha valaki fiatalabb nálam. -

- Persze, csak annyi hogy még pár papírt el kell intéznünk.  

Megérkezett a liftünk, pár másodperc alatt kinyitódott, s abban egy kerekesszékben ülő, idősebb hölgy integetett a mellettem álló fiúnak. A nővér, aki tolta a széket, bájosan somolygott ránk, majd kilépett a felvonóból. Érdekes rajzolattal volt tele a szerkezetnek minden oldala, felettünk lévő lámpa alighogy pislákolt, végül kezemnél fekvő korlát, eléggé megviselt állapotban foglalta a helyet. 

- Ó, ne haragudjon, első dolgom lett volna bemutatkoznom. Kim Jongdae vagyok, gonjiami elmegyógyintézet portása, és egyben gondnok helyettese! ‒  ismét mélyen meghajolt. Kezemet nyújtottam felé, mit vonakodva, te megrázott. Néhány percig még beszélgettünk. Elmesélte hogy mikor és hogyan került ide, mióta van itt, na meg persze, néha napján mennyire tart ettől a helytől. -

Puha, barna szőnyeg helyezkedett el a hosszú folyosón. Lámpák sorakoztak fel, egyetemben az ajtókkal. Nem tudom minek ide ennyi szoba, talán a betegek szállása lenne? Természetes fény csak a keskeny átjáró végén volt, az se volt valami nagy durranás, kopott fakeretes ablak díszelgett a sárga falon. Egy-két kisebb festmény el volt helyezve az ajtók mellett, bár kétlem hogy ez valami okos személy fejéből pattant ki. Mi lesz ha valaki kivágja a szoba ajtaját, s leveri a képet? Mindegy, hülyeség ilyenekkel foglalkoznom!

Lábaim komótosan szedtem, mindent szemügyre véve. Ráférne erre a helyre a felújítás. Jongdae még mindig mellettem totyogott, szinte repdesve. Aranyosnak találtam volna egy másik szituációban, de épp az intézmény igazgatójához tartok. Betegek sehol nem voltak, rászerettem volna kérdezni erre, azonban nem állt szándékomban pofátlankodni. Kellemes idő van, kezdek bemelegedni, csak nem nyomhatom a portás kezébe a kabátom.

- Uram, itt van Taeyeong igazgatónő terme.  ‒  kezem után nyúlt a fiatal fiú. Meglepetten kaptam felé fejem, ám ijedtében el is rántotta azt. Nem zavart egyáltalán, ha nem figyelmeztet hogy itt vagyunk, valószínűleg a gondolataimba süllyedve haladtam volna tovább. - 

Megköszöntem útba igazítását, ezt követően kopogtam a bordó ajtón. Alig hallható 'szabad' választ kaptam, így gond nélkül benyitottam. Alacsony, hosszú hajú, idős nő ült a hatalmas asztal mögött. Valamit szorgosan körmölt, azonban mikor beléptem a tágas szobába, felkapta fejét.

- Üdvözlöm!  ‒  leejtette maga elé a papírköteget, majd az asztala elé lépve mélyen meghajolt. Dekoltázsára csodás rápillantást nyertem, viszont nem annyira vonzz a szottyadt mell.. Meg, amúgy se izgatnak a mellek. - Oh Sehun, igazam van?

- Természetesen.

- Üljön le kérem, adna néhány percet míg rendet teszek?  ‒  bólintva válaszoltam. A könyveket rendezgette, lámpáját felkapcsolta, szemüvegét feltolta, haját összecsatolta, majd lehuppant székére. - Tudja mikről szabad írnia, és mit szabad publikálnia?

- Azt írta a levélben, hogy a kezelésekről, gyógyszerekről tiltott.  ‒  elmosolyodva biccentett, s elővett egy aktát. -

- Látom komolyan gondolja.

- Miért ne gondolnám komolyan? A munkámról van szó.  ‒  kicsit szíven ütött, hogy nem esett le neki, mi szándékból utaztam ide. Dolgozni jöttem, nem nyaralni. -

- Rendben, ne haragudjon, mire gondolt?  

- Megfigyelnék egy beteget, aki mondjuk, lassan kikerül innen. Érdekelne hogy mivel tölti az idejét, hogy viszonyul a társaihoz, na meg persze az orvosokhoz. ‒  szavaimat megválogattam, magabiztosan tekintettem az idős nőre, ki azóta már tollat fogott, s aktív betűvetésbe kezdett. Néhány másodpercre elgondolkozott, rám pillantott, majd újra a papírra vetette gondolatait. - 

- Byun Baekhyunt, tudnám önnek ajánlani. Ha nem szeretné elvállalni, idővel javasolnak önnek az orvosok más pácienst, megfelel? ‒  biccentettem indítványára. - Háromszázhatvanas szoba, nemrég végzett a kezelésekkel.